Figyelmeztetés!

Alapvetően lányoknak írok, de fiúk is járhatnak ide. Felháborodni. Csak tessék, csak tessék. Bátran befelé.

Utolsó kommentek

Kérsz értesítést arról, amikor újat írok?

Velük járok össze (Tagfelvétel kezdőbetű alapján van):

Univerzális érvelési technika ostobáknak

2010.07.22. 04:49 :: A Dina

Univerzális érvelési technika ostobáknak

 
Elég gyakori, hogy azt tapasztaljuk, embertársaink panaszkodnak, és szidják a teremtőjüket. Nem, most nem arra gondolok, amikor az a téma, hogy miért alakult így az életem. Most arra gondolok, amikor az adottságaikat reklamálják:
Túl nagy az orrom.
Túl rövid a lábam.
Hízásra hajlamos vagyok.

Olyat viszont a legritkább esetben hallunk, hogy "túl kevés az eszem". Az eszével általában véve mindenki elégedett, sőt azt gondolja, hogy neki több jutott mint másnak.

Az ész fokmérője leginkább helyzetgyakorlatokban dől el. Elég könnyen előfordul, hogy embertársainkkal cseverészve azt tapasztaljuk, hogy  a másik fél ugyanarról a témáról mást gondol, így a beszélgetés vitává alakul. És előfordul, hogy a másik jobban érvel. Ilyenkor vékony a jég önértékelésünk alatt. Előfordulhat, hogy a másik félről bebizonyosodik, hogy okosabb nálunk.

Javaslat: Semmiképpen ne engedjük, hogy a belső okosságfaktorunk esni kezdjen. Ha nem tudunk érvelni, akkor is van esélyünk. Ecélból összegyűjtöttem az Univerzális Főérveket.

1. típusú Univerzális Főérv

Helyzet: A másik fél kifejti a gondolatait, és logikusan levezeti, hogy miért gondolja úgy, ahogy.  Ha túl logikus a levezetés, lehetőleg ne nagyon bocsátkozzunk érvelésbe, mert valószínű, hogy ő jobban érvel, és ettől leesik a belső okosságfaktorunk.

Helyes válasz: Nincs igazad. / Nem érted.
Ha visszakérdeznek, hogy miért: Majd egyszer megérted./Nem fogod soha megérteni.

Ennél többre ne nagyon vállalkozzunk, mert akkor már érvelni kényszerülünk, azt pedig kerülni kell. Ha még valamit kérdeznek, akkor már csak a "Hagyjuk." c. Univerzális Főérv segít.

A lényeg, hogy kijelentsünk, de semmilyen körülmények között ne támasszunk alá.


2. típusú Univerzális Főérv

Helyzet: Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy érvelni kezdtünk, és több olyat is mondott a másik, amire nem már nem tudunk válaszolni, azt meg -ha már belementünk az eszmecserébe- mégsem lehet mondani, hogy "igazad van".

A helyes válasz: Én ezt a vitát már unom. / Elbeszélünk egymás mellett./ Nem érek erre rá, mert sok dolgom van. / Nem kell ezt ilyen komolyan venni. / Tényleg ez a legnagyobb problémád az életben?/ Szerintem sokkal fontosabb az, hogy...

A lényeg, hogy a témát ignoráljuk, mondjuk el, hogy milyen lényegtelen, érdektelen,  mennyi fontosabb dolog van az életben. Ha kisebb a tét (a téma fontossága), akkor kisebb az erkölcsi veszteség, hogy alul maradtunk, és emeltebb fővel távozhatunk.

3. típusú Univerzális Főérv

Helyzet: A vitapartnerrel roppant hosszú eszmecserébe bonyolódtunk, és akármennyire is igyekszünk az érveléssel, mindent megcáfol, és könnyedén bebizonyítja az ellenkezőjét. Emiatt roppant idegesek vagyunk, és azt szeretnénk, hogy ő is éljen át hasonló ideget. Ez esetben felejtsük el az érvelést. Abban ő úgyis jobb.

Támadjuk a személyét, és használjunk bátran jelzőket.
Te azt képzeled, hogy mindent jobban tudsz?
Ostoba vagy.
Szerinted, egy ilyen ... (jelző) ... (főnév) fogja megmondani nekem, hogy ... (a vita tárgya)?


Sértegessük bátran, mert az garantáltan beválik, és a másik fél ideges lesz. Ha rutintalan, akkor vissza is fog támadni, ő is jelzőket használ. És abbahagyja azt az idegesítő okoskodást, amit eddig művelt.


Haladó vitakultúra

Ha már jól begyakoroltuk az Univerzális Főérveket, akkor kombinálhatjuk is őket. Néhány példa:

Nem érted, nekem meg fontosabb dolgom is van, minthogy elmagyarázzam.
1. típusúUniverzális Főérv (Kijelentés) - 2. típusú Univerzális Főérv (Téma ignorálás)

Engedékenyebbeknek, egy idegesítően jól érvelő partnerrel elkövetett hosszabb vita utánra:

Roppant intelligens vagy, de az EQ-d nulla, ezért nem fogod ezt soha megérteni.
2. típusú Univerzális Főérv (Téma ignorálás) - 2. típusú Univerzális Főérv (Sértegetés)


Jó tanács:


Ha a fenti érvrendszertől viszolyogsz, akkor feltehetőleg intelligens, jól érvelő beszélgetőpartner vagy, és láttad már az ostobák ilyen, vagy ehhez hasonló idegesítő vergődését. 

Azt javaslom, mégis barátkozz meg a fenti mondatokkal.
Amikor látod, hogy beszélgetőpartnered egy egyszerű kérdést sem tud logikusan megválaszolni, használd bátran a fenti érvtárat. Ő úgyis csak ezt érti. S ki tudja? Talán akkora lesz az összhang, hogy még össze is barátkozhattok.

 

ui.: Az interneten zajló vitáimban, indokolt esetben ezt a bejegyzést könyörtelenül linkelni fogom.

41 komment

Címkék: vita stressz ostoba érvelés vitakultúra pancser szájkarate dina konfliktuskezeles

A bloggerek 7 típusa

2010.07.17. 00:44 :: A Dina

A bloggerek 7 típusa

Lélektani elemzés és tipológia következik, mely a bloggereket osztja fel annak alapján, hogy milyen mozgatórugó alapján publikálnak új bejegyzést.

Tematikus Blogger

Ő felismerte, hogy sokat netezik, és mindehhez még van valamilyen idegi becsípődése is. Merthogy netezés közben  többnyire egyvalamit nézeget. (dísznövényeket/szekrényeket/kismacskákat/autó akkumulátorokat)  És csak úgy adja magát az ötlet, hogy ez a sok guglizás ne vesszen kárba, így hát blogot indít. Büszke arra, hogy nála aztán minden fellelhető, ami a témával kapcsolatos. Ha a Gugli új linket dob ki a szokásos keresésnél, a Tematikus Bloggernek ellenállhatatlan késztetése van, hogy bejegyzésben tegye közzé.


Édi képek, videók: http://cukisag.blog.hu/
Függönyök:
http://csupaszablak.blogspot.com/
Halak:
http://halak.blog.hu/


Pénz Alapú Blogger

Ő a portékáját árulja a blogján. Ha leesik a bevétel, a Pénz Alapú Bloggernek azonnali késztetése van, hogy valamilyen apropóból írjon, és máris kész a bejegyzés.


Bélyegzők:
http://www.belyegzoexpressz.hu/blog/
Üzleti könyvek:
http://www.valositsd-meg-uzleti-almaidat.hu/


Unalmas Blogger

Az Unalmas Blogger majdnem minden esetben nő. Általában semmilyen gondolata nincs szegénynek. Ha végre eszébe jut valami, azt azonnal leírja, hogy bizonyítsa önmagának, és a világnak, ő mennyire érdekes. Sajnos ebben nagyot téved. Onnan nézve, ahol ő áll, persze igaza van, a semmihez képest az egy darab gondolat 100%-os fejlődési eredmény, ám a blogszférában az érdekességet mások gondolataihoz mérik.  A mezőnyben pedig alulra kerül. Hiába, a gondolkodás is gyakorlás kérdése, a rutintalanok csak érdektelen hülyeségeket tudnak kihozni magukból.

http://agnus.freeblog.hu/
http://combfiksz.freeblog.hu/


Lusta, ám Sikerorientált Blogger

Ő az, aki mással íratja a blogját. Általában okos ember áll az ilyen blog mögött. Eszébe jut „A Téma”, ami tutira nyerő lesz. És úgy dönt, hogy akkor ebben a témában az olvasó szíveskedjen neki beküldeni a saját történetét. A Lusta, ám Sikerorientált Blogger két esetben publikál:
1. Ha az olvasó elkészült a bejegyzéssel.
2. Ha az az összes olvasója hozzá hasonlóan, hosszasan lustálkodik. Ilyenkor „magad uram, ha szolgád nincsen”.

Pinákról történetek:
http://leabugyival.freeblog.hu/
Párkapcsolati történetek:
http://csajokespasik.blog.hu/
Egészségügyi történetek:
http://praxis.blog.hu/


A Szakértő

Ő szakmai blogot vezet. Számára a blogolás egyfajta presztízs. Imádja a saját elméje szüleményeit, utánközlés, vagy guglis linkelés kizárva. Áttételesen, vagy kevésbé áttételesen pénzt is remél belőle, szakértői felkérések, megbízások formájában.

Pechjére a témájában még mozog pár hozzá hasonló Szakértő. Ezekkel néha látványosan nem ért egyet, néha pedig barátkozik. A Szakértő rendszeresen kommenteli a többi Szakértő  bejegyzéseit, hosszasan dicsér vagy vitatkozik. Na nem azért, hogy meggyőzze a másik szakértőt az adott szakmai kérdésben, nem is azért, hogy
jelezze neki, mennyire egyetért, hanem azért, hogy lenyúlja az olvasóit, és a leendő megbízóit.

A szakértő publikálni akkor fog, ha van új saját gondolata a szakterületén, vagy már régen publikált. Ilyenkor újrafogalmazza egy régebbi bejegyzését, és azt teszi közzé.

Közösségi média: http://karma.blog.hu/
Online marketing:
http://onlinemarketing.blog.hu/
Napkollektor:
http://napkollektor-hoszivattyu-passzivhaz.blog.hu/


A Zseni

Ő roppant hasonlít a szakértőre, annyi különbséggel, hogy ő mindenhez ért. (A szakértőnek is gyakran van privát Zseni blogja, ahol bizonyítja, hogy nemcsak a szakmájához, hanem mindenhez ért.) A Zseni legfontosabb motivációja, hogy bebizonyítsa a világnak, általában véve ő mekkora arc.

Rengeteg ötlete van arra nézvést, hogy miről írhatna, de ezek nagy részét elveti, mert nem érzi, hogy igazi gyöngyszem lenne. Csakis igazi gyöngyszemeket hajlandó publikálni, és kiborul, ha azután ezt nem értékelik kellőképp az olvasói.

Mélyen lenézi a Youtube, vagy egyéb linkeket publikáló blogokat. Ám ez nem mérhető ahhoz a megvetéshez, amit az Unalmas Blogger iránt érez, aki bármit megír, ami az eszébe jut. Őt a Zseni Blogger a blogger társadalom szégyenének tekinti. Létét személyes sértésnek veszi.
A Zseni akkor publikál, ha a fejében lévő gondolati és vélemény alapzajban talál olyat, amit egyedinek vél.


Dina, az Egyetlen Valódi Tanácsadó

A zseniálisan író Mage
Mamzel


A Vérnyomás Alapú Blogger

Ez nem kifejezetten blogger fajta, hanem a publikáció gyakoriságát befolyásoló fontos lelkiállapot. Bármelyik fenti típus át tud alakulni Vérnyomás Alapú Blogerré.

A folyamat a következő:
A blogger éli a szokásos napját, ül a fotelben a net előtt, vagy véletlenül emberek közé megy.  Ilyenkor olvas valakit/találkozik valakivel, aki jól felkúrja az agyát. Fiziológiailag ilyenkor az történik, hogy a vérnyomás megemelkedik, megnő az agy oxigénellátottsága, aminek hatására a blogger azonnal publikálni kezd.

A vérnyomásszint, ahol beindul az azonnali publikációs folyamat, minden bloggernél teljesen egyedi. Ám a Vérnyomás Alapú Bejegyzések könnyedén felismerhetőek.

Ha sok ilyet találunk a blogon, biztosak lehetünk benne, hogy az alábbi három eset valamelyikével állunk szemben:
-a blogger lusta írni, megvárja, amíg külső hatásra felmegy benne a pumpa
-a blogger szeret írni, és már egy kisebb idegrezgés is Vérnyomás Alapú Publikációt eredményez nála
-a blogger magas vérnyomással küzd

Vérnyomás Alapú Zseni Blogger:
Dina, az Egyetlen Valódi Tanácsadó
Tótha W. Árpád

Vérnyomás Alapú Lusta, ám Sikerorientált Blog:
Tékozló Homár
(Fig
yeljük meg, milyen jól használja, hogy az olvasó került a megfelelő állapotba.)

Jó tanács 1:

Ha blogolsz, vagy tervezed, akkor a félbehagyott blogok elkerülése végett érdemes szembenézned azzal, hogy mi az igazi motivációd.
A fenti lista segít.


Jó tanács 2:

Előfordulhat, hogy az önvizsgálat során azt hoztad ki, Zseni Bloggernek leszel alkalmas. Ettől viszont még simán előfordulhat, hogy valójában az Unalmas Bloggerek népes táborát fogod gyarapítani.
Ezt ugye te sem akarod?

Egy egyszerű agytevékenységet vizsgáló EEG vizsgálat segíthet tisztázni a különbséget. Ha a vonal, amit a gép kirajzol, napi 1-2 kilengéstől eltekintve egyenes, akkor a blogolás ellenjavallt.
(Ne csüggedj, annyi szép hobbi van még.)


Külön köszönet Mamzelnek a következő párbeszédért:
Dina tikkadtan üldögél a fotelban. Az amúgy is alacsony vérnyomása a meleg hatására épp az életben maradáshoz elegendő módon kering az ereiben. Ha éhes, nem áll fel, inkább rágyújt, mert a cigi közelebb van, mint a kaja, és elveszi az étvágyat. Cseng a telefon.
Mamzel: -Kishölgy, te ezt hogy képzeled, hogy nem publikálsz semmit?
Dina magyaráz valami zavaros történetet a friss Facebookos regisztrációjáról.
Mamzel közbevág: -Tudom, a Facebook benyeli az embert. De ez most mindegy. Tessék publikálni.
Dina további zavaros történetekkel untatja Mamzelt.
Mamzel közbevág: -Jó, értem. Mikor publikáltál utoljára?
Dina: -Több, mint egy hete.
-Na látod. Hogy képzeled ezt? Tessék odaülni, és írni!
-Van egy megírva, amivel meg kellett várnom a foci vb végét, de még javítanom kell rajta.
-Akkor javítsd ki!
Talán ez volt az a pont, ahol beindult az agyam vérellátása.
-Jó. Most már le lehet rólam szállni. Te meg három hét alatt írtál kettőt. Úgyhogy nekem te ne dumálj.
-Na, látom alakulsz. Kell neked, hogy valaki életet leheljen beléd, most leállok a basztatással.
-Én meg még csak most jövök bele.  (Hadarva, egy levegővel:)Te magyarázol nekem írásról, aki három hétig írás helyett csak a blogját csicsázta, és a végén már úgy viselkedett, mint a saját anyja a karácsonyi vacsora előtti nagytakarításnál, amikor a vacsora nem lehet tökéletes, ha poros a polc?
-Úgy tűnik, most már fogsz írni.
-Fogok. Az íráshoz elengedhetetlen vérnyomásról.

Biztatnám a Kedves Kommentelőket, hogy a 7 típushoz javasoljanak további szép példa blogokat, amiket elhelyezek a bejegyzésben.
Pusztán illusztrálási célzattal, a jobb érthetőség kedvéért.

Update:

Én utálom a szépirodalmat. Ezért számomra egyformán unalmas az Unalmas Blog, és a most következő típus. Ám a kommentek fényében be kell látonom, hogy a motivációs feloszás alapján indokolt a bejegyzés bővítése.

Az Író (Figyelem! Új kategória!)

Az Író tulajdonképpen mindig is szeretett volna nyomtatásban megjelenni. Ám hányattatott sorsa, úgy hányattatta őt, hogy az élet viharában végül főkönyvelő/autószerelő/férfi-női fodrász/vasúti bakter lett. Mindeközben lelke mélyén végig ott szunnyadt benne az Író. (Legalábbis ezt tervezi elmondani majdani első interjújában.)

Az író gyakran olvas Coelhot, mert ilyenkor érzi a legjobban, hogy ő a szépirodalmat igazán érti. Mitöbb nemcsak megérti, hanem tud is olyat írni, így hát irodalmi igényességű blogba kezd. Az Író már eleve meg van sértődve, hogy blogolni kényszerül. Ám titkos vágya, hogy ez lesz majd az ugródeszka, mely elröpíti őt egyenesen a Libri best seller polcára.

Új bejegyzést akkor publikál, ha ihletet merít (nyúl) valamelyik klassziusból. Elegendő a neveket és -az írásaiban amúgy is gazdagon fellelhető- jelzőket kicserélnie.
 
amiksi.blogspot.com/ (Köszönet Androidusnak a linkért.)
keresdanot.blogspot.com/ (Köszönet Amanda Snake-nek a linkért.)

A kommentelők ajánlásai

Tematikus Blogger
Eddig még nem érkezett ajánlás. Úgy látszik a kommentelőimnek nem szokása, hogy olyan blogot olvason, ahol azt publikálja a szerző, amit a gugli kidob, vagy amit e-mailben kaptott.

Unalmas Blogger
pupalibera.freeblog.hu/ (Külön köszönet Rajzfilmszeműnek az önkritikai linkért.)
"Nem nagyközönségnek szánt, mégis blogban vezetett e-mailek gyűjteménye" alkategória:
limpy.freeblog.hu/ (Köszönet Amb-nek a linkért.)
luvly.freeblog.hu
/ (Külön köszönet Amb-nek az önkritikai linkért.)


Pénz Alapú blogger
Úgy tűnik ritkán vásárolunk blogról. (Még nincs ajánlás.)

Lusta, Sikerorientált Blogger
Ezeket a beküldősöket sem olvassák a kommentelőim. (Még nincs ajánlás.)

Szakértő:
akciospotencial.blog.hu (Köszönet Rajzfilmszeműnek a linkért.)
blogwatch.blog.hu/ (Köszönet Mamzelnek a linkért.)
addict.blog.hu/ (Köszönet Mamzelnek a linkért.)
www.szertar.com/ (Köszönet Razjfilmszeműnek a linkért.)

Zseni Blogger:
kurvannya.freeblog.hu/ (Köszönet Razjfilmszeműnek a linkért.)
androidus.freeblog.hu (Dina ajánlásával)
dezsomail.blog.hu/ (Köszönet Mamzelnek a linkért.)

86 komment

Címkék: linkblog bloggerek tematikus blog típusok blogtrend kereskedelmi blog

Hogyan szerezzük meg a konkrét kiszemelt pasit?

2010.07.08. 07:21 :: A Dina

 

Hogyan szerezzük meg a konkrét kiszemelt pasit?

 

Előfordul, hogy a pasival elakad a szerelmi szál. Olyannal, akiről amúgy tudod, hogy tökéletesen összeillenétek. Akár az idők végezetéig is tökéletes lehetne a párkapcsolat közted és közte. Mástól úgysem kapná meg, amit te tudsz nyújtani, és te sem találsz nála jobbat. Megvan az ideális társ, már csak az a kérdés, hogy hogyan lehetne kicsit bemozdítani a szálat, hogy tovább fejlődhessen az ügy.

Ez a bejegyzés ebben segít.

1. Lépés: Tisztázzuk, hogy hol akadt el. 

A kapcsolat különböző fázisokban lehet elakadva: 

Első eset

Egy ideje zajlik közted és közte egyfajta férfi-nő huzavona. Érzed, hogy bejössz neki, csak még nem indult el a szál, nem tudod, hogy mivel lehetne kiugrasztani a nyulat a bokorból. Adod neki, ő meg viszonozza, de nagyon rafkósan, csak módjával. Egyértelmű, hogy húzza az agyad. Sokat gondolkodsz, hogy mi is lenne az a lépés, ami már elég egyértelmű, de mégsem riasztó. Rengeteg ötleted van, de vagy nem válnak be, vagy még megvalósítás előtt elveted.

 

Második eset

Már összejöttetek, és ki is alakult valami, de járásnak nem igazán nevezhető. A kapcsolat jellege közelebbről nem meghatározott. És persze az alap, hogy tapadni tilos, tehát -nagyon okosan- ennek tisztázását nem feszegeted. A legjobb szó az rá, hogy a kapcsolat, jellegét tekintve: bonyolult. Látod rajta, hogy imád veled lenni, keresi a társaságod, a szex egyenesen zseniális, és minden együttlét harmonikus. Az nincs előre lefixálva, hogy mikor találkoztok, és a találkozás mindig valamelyikőtök lakásában van. Stratégiailag kicsit meg vagy lőve, hiszen nem kezdeményezheted a találkozást, mert az mindent elrontana. Várni kell, hogy ő hívjon, és akarja magától. Ez a női várakozó szerep pedig idegtépő. Állandó a harci készültség.

Harmadik eset

Jártatok, de egyszer csak valamiért tönkrement. Mostanra tudod, az okok kiküszöbölhetőek lennének. A fejedben nagyjából már meg is van a megoldás arra, hogy mitől fog jól működni a kapcsolat. Most az az elsődleges, hogy rájöjjön, ha visszatalál hozzád, akkor olyan jó dolga lesz, mint még soha. Kérdés, hogy ezt a ráébredést nála hogyan lehet elérni.

2. Lépés: Tisztázni az érzéseid

Amit most érzel, azt úgy hívják, hogy egyoldalú szerelem. Jól beszoptad.

(Lesz mindjárt megoldási javaslat, de előbb még folytatnunk kell az érzések tisztázását.)

Első eset

Hogy gondolhatod, hogy bejössz egy férfinak, aki sokadik alkalommal sem kezdeményez? És még bele is képzeled, hogy rafkósan húzza az agyad? Ha bejönnél neki, akkor tudod mit csinálna? Nem rafkósan húzna, hanem rádrepülne, mint a ragadozómadár.

Tudod, mi jön be neki? Az az extra önbizalom, amit a nyilvánvaló flörtölési kezdeményezéseidből nyer. Azért mosolyog vissza rád, és azért biztat nagyon finoman, hogy ne hagyd abba.

Ha bejönnél neki, már rég kezdeményezett volna.

De ezt te is tudod, csak nem gondoltad végig. Hányszor jár úgy az ember lánya szórakozóhelyen, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszer csak ott áll előtte egy férfi, és meghívja egy italra? Előzmény meg semmi. Se szemezés, se egy mosoly, de még csak rá sem néztél. Ő meg úgy döntött, hogy megpróbálja. Na neki bejössz. (Nekem mondjuk időnként kedvem lenne megkérdezni az ilyentől, úgy látta-e, hogy szemeztem vele, mert ha igen, akkor másnap megyek a bandzsaságomat kezeltetni.)

Második eset

Bonyolult kapcsolat, mi?
Francokat. Sima szeretői viszony. Csak arra kellesz.
Ennek sok oka lehet. Tetszel neki, de nem vagy 100%-ban az esete. Vagy másba szerelmes.
Felesleges a szexnél többet remélned. Esetleg egy mozit ki tudsz harcolni magadnak, de az már nagy eredmény.

 

Harmadik eset

Ennek meg vége. Jó lenne, ha felfognád.


3. Lépés: Cselekvési terv


Ha tisztáztad, hogy mi a helyzet, nyilván romokban heversz. De kizárt, hogy a fenti sorok hatására azt éreznéd, hogy bármelyik eset rád vonatkozna. Olyan könnyen ad az ember lánya felmentést a férfinak, ha akar tőle valamit. Az első esetben félénk a pasi, a második esetben bonyolult a pasi, a harmadik esetben pedig nem tudja szegény, hogy mi a jó neki.

Bármilyen felmentést megadsz, csak azt ne kelljen érezned, hogy nem jössz be neki, mert az nem lehet. Meg különben is. Biztosan van tuti megoldás a helyzetre. Hát kérlek. Van. De nem olyan, amilyet szeretnél.

 

Az első lehetőséged, hogy megengeded magadnak, hogy azt érezd, amit érzel.
Egyoldalúan vagy szerelmes.
És? Az is egy állapot.
Élvezd ki minden örömét és minden fájdalmát.
 

Érezni jó. És mindig (!) annak a félnek izgalmasabb érzelmileg a kapcsolat, aki úgy érzi, hogy szívatják. Akivel egész nap madarat lehet fogatni, mert SMS-t kapott végre. Aki egy lemondott találkozó után egész éjjel zokog. Aki megfogadja, hogy ő márpedig ezentúl nem fogja hagyni, hogy ez az érzéketlen barom őt szívassa. És aki azután mégis hagyja. 

A másik pedig nem szívat, nem érzéketlen, csak a kapcsolatban érzelmileg túlfűtöttebb fél -ez esetben te- őt bizony nem érintette meg, nem pörgette be. 

Na most akkor ki járt jobban? Az, aki nyert egy utat az izgalmas érzelmi hullámvasútra, vagy az aki unalmában a hullámvasút gombjait kapcsolgatta?

 

Második lehetőséged úgy dönteni, hogy kiszállsz a hullámvasútból. Ez csak elhatározás kérdése. Bármikor megteheted. A módszer a következő: 

Hetente háromszor randizol. Mással. Aki egy kicsit is tetszik, azzal mész randira. Akkor is, ha nem érdekel igazán, és annyi kedved van hozzá, mint a fogorvoshoz. Ilyenkor ezek a randialanyok SMS-t írnak (összerezzensz, hogy hátha ő, de nem ő), amire válaszolni kell, adott esetben valamelyikkel -duzzogva bár- de belemész egy második randiba is. Alapvetően azok fognak tetszeni, akik hasonlítanak Őrá, de az mindegy. Sőt jó. Randiszezon van. Heti három alatt nem állsz meg.

 

 

4. Végeredmény


Három hónap alatt garantáltan lesz valaki, aki igazán elkezd érdekelni. Mivel hideg szívvel tudsz hozzáállni az elején, vele egészen másképp alakul a dolog. Őt meg tudod mozdítani érzelmileg, mert feladat vagy a számára. Most te vagy a bonyolult lány, a félénk lány, meg az a lány, aki nem tudja, hogy mi jó neki igazán. És ő dolgoz ki stratégiákat terád. És ha jól csinálja, máris ott egy kölcsönös szerelem esélye.

 

Ezen a ponton egy roppant érdekes dolog fog bekövetkezni.
Nagy meglepetésedre előkerül az eredeti célszemély.
Ez tuti fix. Akármerre nézek, minden nő életében ezt látom.
Persze csak akkor következik be, ha már őszintén más érdekel, és nemcsak bebeszéled magadnak. Ha már valaki más SMS-ét, hívását várod, egyszer csak megjelenik a régi. Figyeld majd meg, hogy mennyire hidegen hagy. Hogy mennyire különös számodra arra a felfokozott érzésre gondolni, amit iránta éreztél, és mennyire érdekes ez az új helyzet, hogy a régi húzásai már nem hatnak rád.

Végre lehetőséged lesz rövid ideig tárgyilagosan megszemlélni ezt a férfit.

És kéjes érzéssel lehet neki nemet mondani. Létezik a gyengébb nem. Ez pedig a jól megérdemelt nem. Őt ez kevéssé fogja megviselni, hiszen érzelmileg mindig is kívül állt az ügyön, ám ettől még ez a méltó lezárása a sztorinak.


Jó tanács:

 

Ha egy férfi akar valamit egy nőtől, akkor azt be lehet tekerni. Ha nem akar, akkor meg nem. Az ész ahhoz kell, hogy a férfinak ezt a két állapotát meg tudd különböztetni.

25 komment

Címkék: férfi párkapcsolat elmélet a bepasizás szabályai

Férfi munka

2010.07.02. 22:52 :: A Dina

 

Férfi munka (trilógia)


 

(Ez igazából három bejegyzés egy füst alatt. Ha fárasztó számodra, olvasd egyesével.)

 

Gyerekkor

 

Egy asztalosüzemben nőttem fel. Ez úgy történhetett, hogy amíg anyukám külföldön énekelt, addig a nagyszüleim neveltek falun. Ennek kapcsán kitűnően beszélem a közép-palóc tájszólást, és a belvárosi szlenget is.
 

Nagyapám a környék legjobb asztalosa volt. És persze a legdrágább is. Ez mondjuk leginkább annak volt köszönhető, hogy a háttérben a nagyi, mint árazási vezető működött közre. Nagyapám az első tárgyalásnál soha nem mondott árat.
 

Amit a kuncsaftok nem tudtak:
A házzal egybeépült üzem falába a nagyi kis ablakot vágatott. Ha kuncsaft jött, akkor a nagyi a kamrából, a szúnyoghálóval fedett ablak mögül hallgatta és nézte a párbeszédet. Este nagyapám elkezdett anyagköltséget, és munkaórákat szorozgatni, a nagyi pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a kuncsaft kertjében mekkora fóliasátor található, és különben is, most örököltek a felesége nagynénje után lakást Pesten, nem kell hagyni, hogy alkudozzon.
 

Ha falun járok, a mai napig előfordul, hogy behívnak házakhoz: Gyere csak kislyányom nízd meg, most festettük le az ajtókot, ablakokot, amit még nagyapád csináát. Mondta a Maris annak idején, hogy csináátassam a Jóskával, mer ócsóbb. Oszt nízd meg az övökét, minő rozoga mostanra. (Szomszéd házra mutat.) Megkérte az árát a nagyapád, de látod-e milyen fain? Akárha új vóna, pegyig 50 éives.
 

A Jóskát mellesleg nagyapám „semmirekellő kontár”-ként emlegette, és a munkájában kifogásolható összes momentumot megtudta az, aki a Jóska csinálmányait (sic!) hozzá hozta javításra. Emlékszem milyen fejet vágott, amikor 14 évesen nyári szünetben a Jóska unokájával sétálgattam kézen fogva.
 

Amikor én megszülettem, ő már nyugdíjas volt, és egyedül dolgozott. Láttam viszont a régi alkalmazottakat vissza-vissza járni „János bátyám”-hoz, nagy tisztelettel érdeklődve arról, hogy ezt, vagy azt a munkát hogyan is kellene kivitelezni.
 

Nagyapám annak idején fiú gyermeket szeretett volna. Erre született két lánya, meg egy unokája: én. Így nálunk természetes volt, hogy a család nőtagjai mennek ki a műhelybe, vagy a fűrészelőbe a nagyobb munkadarabok végét tartani a szalagfűrésznél és a gyalugépnél vagy a gyalupadról leemelni a szekrényt. Kislányként a gépeket kikapcsolt állapotában csodálhattam, és minden kérdésemre kaptam választ, de működés közben csak 15 méteres távolságból figyelhettem. Alig vártam, hogy elég nagy legyek ahhoz, hogy én is foghassam a hosszú gerenda végét a szalagfűrésznél.
 

Négy évesen, amikor a többi gyerek puha B-s és 2B-s grafitceruzával rajzolgatott papírra, és utálta a HB-s kemény ceruzát, akkor én 5H-s ceruzával rajzoltam a leeső kisebb fadarabokra. Papírra alig. Pedig kedvem lett volna a műszaki rajzokon szereplő szekrényeket, asztalokat kiszínezni, de tilos volt, csak nézegetni lehetett, hogy milyen darabokból, hogyan áll össze majd a szekrény. Öt évesen a kedvenc öltözékem az arcba pattanó forgácsok ellen védő plexi fejdísz volt. De csak titokban lehetett felvenni, mert az a gyalugép hivatalos tartozéka, és nem játékszer (édes lányom).
 

A gépeknél nem, de a gyalupadnál segíthettem. Három évesen tanultam meg a kalapács, és a harapófogó használatát. Öt évesen kis fadobozt gyártottam a csapolásnál leeső elemekből. A teteje zsanérral nyílt, és virágokkal rajzoltam tele. (Ha szeretnéd jobban elképzelni a közeget, itt van ez a blog: http://szerkezet.blog.hu/ , nyisd meg, nem kell olvasni, elég görgetni, és a képeket nézegetni.)
 

Nagyapám már nem él. Én azért gyakran bemegyek az üzembe, és beszívom az évtizedek alatt a falba ivódott frissen gyalult forgács illatát. Mert az visszahozza őt.
 

Talán innen eredeztethető, az a tulajdonságom, hogy engem vonz és izgat, ha a férfi szerel. Számomra az igazi férfi az, aki, megküzd a munkadarabbal, és a végeredmény stabil, jól használható, praktikus. Jó nézni az ilyesmit. És igazából mindegy is, hogy mit szerel. Szerelés kategóriába tartozik nálam a banki rendszerben kamatot számoló képletben hibát találni-javítani, vagy hidat tervezni, vagy vízhűtéses számítógépet üzemeltetni.

Eddig a gyerekkor. Tekerünk az időn.

 

Múlt

 

Első komoly párkapcsolat. Összeköltözés. Egyik nap nagy boldogan egy drót nélküli csengővel állított haza. Kitalálta, hogy az előszobai gardróbszekrény oldalára rögzíti. Én a kanapén ültem, és krimit néztem. A tévé a nappalit és az előszobát összekötő boltív mellett állt. Ő az előszobában volt, de így gyakorlatilag mégis a tévé mellett ügyködött. Én meg kényszerből nemcsak a filmet, hanem őt is néztem. Ami eleve idegesítő.

Látom, hogy hozza a szöget, és készül a szekrény oldalába beverni.
 

A filmben a sorozatgyilkos terrorizálja a fogvatartott nőt.
Az első szög kiesik. A tervezett csengő helye alatt a cipőim sorakoznak. Hosszasan keresi a leesett szöget, de nem találja.

A filmben a sorozatgyilkos készül megölni a fogvatartott nőt.
Nagyot üt a kalapáccsal a második szögre, és az szög elgörbül. Káromkodás. Szög kihúzása, kidobása.
A filmben már úton van az FBI, ám kérdéses, hogy időben odaérnek-e, vagy addigra megöli a nőt.
A harmadik szög az első ütés után ismét valamelyik cipőmben landol. Hangos káromkodás.

Egyre inkább idegi alapra kerültem. Mert nem igaz, hogy egy filmet sem tudok nyugodtan végignézni.
És amit ekkor tettem, arról már a gondolat megszületésekor tudtam, hogy igencsak rossz ötlet.

Felugrottam a kanapéról, kikaptam a kezéből a kalapácsot a soron következő szöggel együtt, majd pontosan három kalapácsütéssel bevertem a fába, pontosan abban a szögben, ahogy a legjobban megtartja majd a csengőt.

Az eredmény egy felszerelt csengő és egy háromnapos depresszió lett. Én pedig három napig magyarázhattam a kettőnk gyökerei közötti különbséget, és nyugtatgattam afelől, hogy teljesen természetes, máshoz ért jól az, akinek mindkét szülője könyvelő.

 

Ismét időugrás következik.

Jelen 

 

Az IKEA cuccok összeszerelése érthető okokból számomra gyerekjáték. Megnézem az ábrát, és pikk-pakk összerakom a kanapét, az állólámpát, és a szekrényt is. (Az utóbbit valakinek tartania kell.)

Mégsem szerelek gyakran. Tudnillik, ha a pasi szépen szerel, akkor imádom nézni. Ám tanultam a csengő esetéből. Részemről a segítség a szerszámok adogatásában merül ki. Ha bénázik, akkor kussolok. Még akkor sem szólok, ha tudom, hogy oda másik elemet kellene illeszteni. Simán végignézem, hogy rossz elemet csavaroz be. Na jó, nem hazudok. Azt nem nézem végig. Inkább kimegyek a szobából.
 

Jó tanács:
 

Ha a pasid instabil polcot szerelt a falra, tudd, hogy vékony jégen sétálsz.

Tegyél rá dísznek egy üres parfümös üveget, vagy valami más

könnyű és értéktelen tárgyat, majd tapsold meg.

Utána írj nekem e-mailt, átmegyek, amikor nincs ott,

és megcsinálom rendesen.

Nem kell a balhé.

67 komment

Címkék: párkapcsolat férfimunka nő szerel pasi szerel

Gyengébb nem

2010.06.29. 09:01 :: A Dina

 Gyengébb nem


 A Medián veri a mellét, hogy ő megmondta, már réges-régen, hogy bizony a nők is interneteznek legalább annyit, mint a férfiak.

Medián-webAUDIENCE:
Az ezredfordulón még úgy tűnt, hogy a világháló döntően a férfiak játszótere lesz, azonban hamar kiderült, nagyot tévedett, aki azt gondolta, hogy az online médiafogyasztás terén a nőknek csupán mellékszerep juthat. A webAUDIT, minden más kutatást megelőzve, már három éve jelezte, hogy a hazai interneten vége a férfidominanciának. A hírt sokan kétkedéssel fogadták, azonban mára minden számottevő kutatás visszaigazolta, hogy a hazai internetezők több mint fele a gyengébb nemet képviseli.”


Gyengébb az anyád.
Igen, jól hallottad.
Mert mégis mitől gyengébb? A férfitól gyengébb?

Járjuk már ezt a kérdést egy kicsit körbe.
Hogy megtudjuk, mi a gyengeség, nézzük meg, hogy mi az erő. Milyen típusú emberi erőt ismerünk?

Lelki erő:
Lelki értelemben véve a nők sokkal többet kibírnak mint a férfiak, és mindent túlélnek. Így van megkonstruálva a nő genetikailag. Kell az ideg az utódgondozáshoz, nem lehet beomlani hosszasan. A lelki katasztrófa helyzetből (például szakítás) a nő előbb áll fel, és megy tovább. A férfi nehezebben dolgozza fel.

Fizikai erő:
Szerintem fizikailag az a gyengébbik nem, amelyiknek tagjai az első tüsszentéstől ágynak esnek. Nyilvánvaló, hogy testileg nem bírnak ki még egy egyszerű náthát sem.
Vagy fizikai erő alatt nem a konstrukció stabilitása számít, hanem kizárólag az izmok mérete?
Mert ezen az elven lehetne például a férfiakat a kisebb mellű nemnek hívni.

Mentális erő:
Na igazából ez az a része, amiért úgy gondolom, hogy gyengébb az anyád.
A kérdés az, hogy aki a szóban forgó szóösszetételt használja, miért pont ezt írja?
Szerintem leginkább azért, mert kényszeresen szinonimát keres arra a szóra, hogy .
És ez az egyetlen roggyant ötlete van. Vagy egyszerűen csak modoroskodik ezzel az ósdi, elcsépelt frázissal, bele sem gondolva abba, hogy mit jelentenek a szavak, amiket ír.


A gyengébbik nem az internet előtt megfogalmazás nálam ezt a képet hozza be: Ott van a cuki kis gyenge hölgyike, és szépen gépeli a fehér, lágy kacsóival, hogy www, persze épphogy csak simogatva a billentyűket. Aztán elalél az internet csodájától, elgyengülve nézegeti az édes kis babaruhákat, tündéri kismacskákat, és gyönyörű tortákat receptekkel, megkönnyezi a rég nem látott iskolástársai menyasszonyi fotóit az iwiwen. És így elgyengülve is vissza-vissza tér a gép elé, mert csudálatos számára ez az internet. És ezekből a kis gyengékből olyan sok van ma már, hogy az több, mint férfi.


Szép kép nemde? Be kellene kereteztetni.


Egyet azért nem értek.
Ha valakinek olyan nehezen megy az írás, hogy ilyeneket ír, miért választ akkor olyan szakmát, ahol írni kell? Ráadásul mindannyian tudjuk, ő sejti magáról, hogy ő az erősebb nem. Miért nem megy el inkább lapátolni?

Így hát, ha egy férfi annyira nem ért a szavakhoz, hogy leírja, én vagyok a gyengébb nem, azt én bármikor garantáltan leoltom fél perc alatt, hiába erősködik.
Csak úgy heccből, hogy érezze a verbális erőfölényt. Tudnillik, gyengébb az anyád.


 

Jó tanács:


 

Ne hagyd magad lesajnálni.


 

ui.: Ebben a bejegyzésben három ponton is egyetértek a Medián szakértőjével. Mi az a három pont?

 

ui.2.:Könyörögve kérem a tisztelt kommentelőket, hogy ha nem szokták használni a „gyengébbik nem” szóösszetételt, vagy használják, de nem a női nemre, akkor a fentieket ne vegyék magukra.

105 komment

Címkék: elmélet hőbörgés dina gyengébb nem

Oltsunk banki ügyintézőt

2010.06.24. 09:03 :: A Dina

 

  

Oltsunk banki ügyintézőt

 

Budapest Bank, hivatalfejű fiatal pasi öltönyben, nagy banki öntudattal ül asztala mögött.

-Jó napot kívánok! Miben segíthetek?
-Jó napot! Kérem vissza a pénzem.
-??? (A fejére volt írva, hogy kikéri magának ezt a slendrián megfogalmazást.)
-A lekötött betétem szeretném kivenni.
-Értem, kis türelmet kérek, amíg a rendszer töltődik.

Hivatalfejű pasi innentől a monitorra tapadt, ahol a rendszer hosszasan töltődött, így az asztalán kezdtem nézelődni. Szórólapok között volt egy köteg saját banki kiadású Most c. magazin, a címlapon Zoltánnal, hátul Emesével. Elvettem egyet a következő mondat kíséretében:

-Addig én megnézem, hogy milyen pénzügyi tanácsokat ad nekem Zoltán.

Hivatalfejű rám néz, és higgadt, enyhén pedagógiai hangon ilyet szól:

-Zoltán nem itt dolgozik. Ő a csak a reklámban szerepel.

Hoppá. Hoppá. Hoppá. Ez engem hülyének néz.
Hát akkor ne okozzunk neki csalódást.

-De nyugtasson meg. Emese ugye itt dolgozik?
-(Még mindig kioktató hangon:) Zoltán és Emese nem a bank alkalmazottai, ők színészek, és csak a reklámban szerepelnek.
-Na ne már! Átverés az egész? Itt van például ez a magazin, a címoldalon Zoltánnal. Ezek itt nem is az ő pénzügyi tanácsai?

Hivatalfejűnek szerintem kezdett gyanús lenni az ügy, mert csak a vállát vonogatta. Én meg ettől lendületbe kerültem, és folytattam.

- Még jó, hogy van egy őszinte ügyintéző, akitől meg lehet tudni az igazat. Most már akkor megkérdezem. Van valami, ami igaz azokból a reklámokból, vagy hazugság az összes?

És megérkezett a felmentő sereg. A szomszédos asztalnál ült az ügyintézők főnöke (legalábbis hozzá visznek mindent aláíratni). Ő az elejétől figyelt, és értette, hogy a hivatalfejű ezt az ügyet benézte. Ő tudta, hogy én vágom, hogy mi az a reklám, és azt is látta, hogy a kollégája már kínban van, és fogalma sincs, mit válaszoljon. Így a helyzetet mentendő, segítőleg közbeszólt:

Főnök: A Zoltánt játszó színész ebben a bankfiókban vezeti a bankszámláját.
Hivatalfejű: Vezette. De már megszüntette.
Főnök (terelni próbál): Van most egy új akciónk. Ha ön ajánlja a bankot egy cégnek, aki folyószámlát nyit nálunk, jóváírunk az ön számláján tízezer forintot.
Én: Nem ismerek ilyet. A sajátomat meg a Citinél vezetem, mert az olcsóbb.
Főnök: A Citinél? (a hivatalfejűnek:) Vonj le azonnal egy százalékpontot a hölgy kamatából.
Én: No-no. Óvatosan azzal a levonással. Nekem jó kapcsolataim vannak a központban.

Ez speciel igaz. Másfelől ezen a ponton ráléptem egy kellemetlen gombra. A kirendeltség és a központ közötti örök ellentét gombjára, ami minden nagyobb cégnél megfigyelhető.

Főnök: Jó kapcsolatok a központban? Vonj le még egy százalékpontot!
Én: No-no. A Budapest Bank csak ne vonogasson, amikor az orrom előtt sért banktitkot.
Főnök: Banktitkot?
Én: Zoltán itt vezette a számláját? Zoltán megszüntette a számláját?

Fejek vissza a monitorra, engem meg soron kívül szólítottak a pénztárban.

(Ami nagyon kedves és ügyfélbarát eljárás volt a részükről.)

 

Jó tanács:
 

Ha bárhol hülyének néznek, segíts nekik,
és játszd el, hogy az vagy.

Onnantól nekik kell boldogulniuk veled,
és nem fordítva.

23 komment

Címkék: gyakorlat zoltán emese budapest bank dina

Kik fordítják a filmeket?

2010.06.22. 09:05 :: A Dina

 

Kik fordítják a filmeket?


 

Hát leginkább azok, akik ugyan tudnak angolul, de magyarul nem. Illetve minden angol szónak tudják az első jelentését. Ezeket mondattá fűzik, és ami így kijön, arról azt hiszik, hogy az magyarul van.

 

A leggyakoribb

Már gyerekkorom óta kiborulok rajta, hogy ettől, vagy attól tartanak a filmekben. Ezek olyan dolgok, amiktől egyáltalán nem kell tartani, mert egyfelől mindig már rég befejezett tények, és többsége nem is akkora tragédia.

Példálul a Dallasban keresik Jockey-t, akiről az előző jelenetből már tudjuk, hogy valami nőt csinálgat egy szállodában, így a szőke titkárnő veszi fel a telefont, és ilyet szól:

Attól tartok, Mr. Ewing nincs benn.

Mi? Attól tart, hogy nincs benn? Ott ül, és ettől tart? Miért nem nézte meg, hogy benn van-e?

Aztán elkezdtem angolul tanulni, és azt találtam az angol könyvemben, hogy

I'm afraid – sajnos

Na az úgy már mindjárt más, hogy:

Sajnos Mr Ewing nincs benn.


Aztán ott vannak az előre megbeszélt időpontok.

Mindig is csodálkoztam ezen az optimizmuson, hogy a filmek szereplői megbeszélik hogy találkoznak hat órakor, és négykor azt mondják, hogy 2 órán belül lesz a randi.

Egy darabig azt hittem, hogy arrafelé szokás a hatra megbeszélt találkozókon például fél hatkor megjelenni, és ha a másik is előbb jött, akkor megvalósult a „belül”, amiben arrafelé titkon mindenki reménykedik.

Aztán elkezdtem angolul tanulni, és azt találtam az angol könyvemben, hogy

in 2 hours- 2 óra múlva

A szokásos fordítás nyomoréksága akkor jön ki igazán, amikor visszaszámlálóval ellátott bombákon másodpercre pontosan mutatja az időmérő, hogy két óra múlva robban, és azt bírják mondani a szereplők, hogy két órán belül robban.

Persze lehet, hogy a fordítók ilyenkor arra gondolnak, mi van, ha a szereplők azt akarják mondani, hogy ha elromlik a visszaszámláló, akkor nem pont két óra múlva robbanunk. Lehet. De azt másképp mondanák. Mert elromlás esetén arra nincs garancia, hogy belül. Az is lehet, hogy túl.

 

Itt egy félrefordítás, ami sajnos (I'm afraid) terjed a magyar nyelvben is

Gyerekkoromban azt sem értettem a filmekben, hogy a határállomáson kérték a szereplők papírjait, azok meg kis könyveket adtak oda, mégsem lett belőle baj, simán elfogadták papírnak a könyvet. Később összeállt, hogy az az útlevél lesz.

Ez már nyelvnyomorítás, amit ilyenkor fordítanak. Amire nekünk három szavunk is van, arra a szerencsétlen angol nyelvben csak egy van: paper. Magyar jelentése:

Ha magamat azonosítom vele, akkor igazolvány.

Ha szerződés, vagy egyéb hivatalos dokumentum, akkor irat.

Ha a barátomnak írtam, akkor levél.

Ha nincs ráírva semmi, na akkor papír lesz az magyarul is. Egyéb esetben az előző három egyike a helyes megoldás.

 

Ki tud még ilyeneket? (Én még tudnám sorolni.)


 

Jó tanács:

Ha fordítani akarsz, akkor magyarul kell jól tudnod. Az ismeretlen angol szavakra
ott a szótár.

29 komment

Címkék: magyartalanság filmek fordítása

Nő és fociszenvedély?

2010.06.21. 01:44 :: A Dina

 

Nő és fociszenvedély?


 

És akkor Laci a 8. randin azt mondta:


-Most már ideje lenne képbe kerülnöd fociban.

- (Dina agyán átfut a felháborodás, és már a nyelve hegyén van, hogy megkérdezi a másikat, hogy mitől ment el az összes esze.
Közben érzi, hogy az elhangzott mondat nem a fociról szólt, mert a 8. randin ez a mondat a mélyülő szerelem és a hosszú távú kapcsolat igényének jele, tehát nem kérdezhet vissza az észről.
Aztán nem tudja, hogy most mi is lenne a legfrappánsabb válasz, végül felismeri, hogy megvan a mondat, amit már olyan sokan kerestek ebben az életben, és épp most hangzott el. A mondat, amitől Dina garantáltan bekussol.)

-Tudod miért?

-(Még tart az előző hatása.)

-Mert hamarosan együtt fogunk szotyit rágni a lelátón.

-(Még mindig tartott a hatás, de már nagyon zavart, hogy egy kukkot se tudok kinyögni, ezért a következő frappánsság szaladt ki a számon:) Ó!


Na, ha csak egy Ó betűre futja Dina, nincs más hátra, mint előre. Lehet képbe kerülni fociban.

A következőket tettem:

Lementem a sarki presszóba, és kértem egy Martinit. Állok a bárpultnál, a bárpult feletti plazmatévén meccs megy (itt mindig az megy), a pultnál két pasi sörrel, fejük a tévére tapadva. A tévé alatt Réka szeleteli a citromot. Mondom neki, hogy bakker, gáz van, mert tempósan képbe kell kerülnöm fociban.

Erre a két fej leszakad a tévéről és oldalra fordul. Különös tekintettel néztek rám. Ilyet férfin még nem láttam. A közhiedelemmel ellentétben a férfiak is sokfélét képesek érezni. Ebből felismerem a vágyat, a dühöt, a megvetést, az örömöt meg az unalmat. Ennyi elég. Ha ez az öt megy, már bármelyik példánnyal jól boldogulsz.

Ha már úgyis épp rám figyelnek, mondom a közelebb állónak: Nem magyaráznád el a szabályokat? Annyit tudok, hogy az ott középen sárga szerkóban a bíró, és azt a labdát kell berúgni a két kapuba. Innen indulunk. Nos?

Mindketten közelebb húzták a széküket, a sörüket, és egymás szavába vágva meséltek szabályokat a bedobásról, a szögletről, a kapus védekezéséről tizenhatoson belül és kívül. Megtudtam az összes fehér csík jelentését a pályán.

Este virítom a tudományomat Lacinak. Kérdez párat a szabályokról, és mindenre tudok válaszolni. Felmerül, hogy mégis honnan vágom ezeket így egy nap alatt. Elmondom azt is. Nevet.


-Milyen ruha volt rajtad?
-A fekete shortom, meg egy fekete top.
-Testhezálló?
-Igen.
-Ezek is mit élhettek át. Jön egy nő ezeken a lábakon, D kosaras mellekkel, és közli, hogy őt a foci érdekelné a legjobban. Ők most azt hiszik, hogy létezik a tökéletes nő.

Aztán megvonta a vállát, és azt mondta: Holnaptól veszed az újságosnál a Nemzeti Sportot.

És másnaptól vettem.
 

Jó tanács:

 

Jobb ha tudod, egy nő szinte bármire képes, ha érzi (vagy bebeszéli magának), hogy az a szerelemhez vezető út.

24 komment · 5 trackback

Címkék: a foci és tökéletes párkapcsolat gyakorlat

A bennem élő sorozatgyilkos

2010.06.20. 12:36 :: A Dina

 

A bennem élő sorozatgyilkos

 

Randi szezonban gyakran élem át, hogy különböző helyeken néznek, sőt bámulnak azok a férfiak, akiknek bejövök. Többségével nincs egyezés, de ritkán van, hogy stimmel. Mosolygok. Úgy teszek, mintha ott lenne dolgom. Semmi történés, de még mindig néz. Megint mosolygok egyet. Még mindig úgy teszek, mintha ott lenne dolgom. Megint semmi történés, de néz. És látom, hogy a túloldalon kattog az agy.


Oda kéne menni. - gondolja ő.
Miért nem jössz már?-gondolom én.
És semmi. Sóhajtok, és megyek tovább.

 

Minden ember képes az összes lelkiállapotot produkálni. Minden férfiban ott van a macho, minden nőben ott van a kurva, mindenkiben él egy depressziós, egy mániás, egy kényszeres. Él, de el van zárva egy biztos fal mögé. Van, hogy némelyik elzárt szerepszemélyiségünk elő tud kerülni bizonyos élethelyzetekben.

Az egyik ilyen jól elzárt személyiség a sorozatgyilkos. Mindenkiben van egy, és kevés kivétellel nem jön elő, így nem tudhatod, hogy milyen lennél sorozatgyilkosként.

Én azt hiszem tudom.

Minden este az éjfélt várnám, dúsra szájfényezve, csöcski pólóban, tűsarkakon járnék vadászni. Felkeresnék minden klubot, és a bárpultnál várnám, hogy jöjjön egy vonzó férfi, akinek megtetszem. Nézném, mosolyognék, várnám, hogy odajöjjön. Ha mégsem jönne, én mennék. Mosolyogva. Ő örülne, hogy nem kellett összeszednie a bátorságát. Odalépnék elé, és megkérdezném: Jól láttam, hogy tetszem neked? És ha a válasz igen, akkor a fülébe suttognám, hogy te is nekem. Közben lenyúlnék a combomon feszülő bőrpánthoz, kitapogatnám rajta a tokot, előhúznám az éles kis tőrt, és beledöfném egyenesen a szíve közepébe.

Mert az élet szép.

Az ilyen meg nem érdemli meg.
 

Jó tanács:

Ha tetszik és adja, akkor adjad neki te is. Lehet, hogy az életed múlik rajta.

13 komment

Címkék: férfi társkeresés ismerkedés elmélet sorozatgyilkos internetes pancser

Hogyan higgasszuk le az idegileg túlpörgött férfit?

2010.06.17. 09:01 :: A Dina

 

Hogyan higgasszuk le az

idegileg túlpörgött férfit?

 

Kapom az e-mailt, amiben erőszakmentes kommunikáció tanfolyamra invitálnak. Most azt hagyjuk, hogy az e-mailt a kutya sem kérte tőlük, hanem erőszakosan belenyomták az olvasatlan leveleim közé a postafiókomba. 

(Érezted már a dühöt az ilyen levelek végén előforduló kedves mondatnál, hogy „ha nem akarod többé kapni, írj nekünk nyugodtan”? 

Hogy írjak nyugodtan? 

Egyfelől tudniuk kellene, hogy akkor van motivációm írni, ha valami érdekel, és eleve azután lehetne küldeni. Másfelől, ha már csak úgy küldik, akkor még egy nyamvadt adatbázisra és a vele járó leiratkozás linkre sem futja? Persze a levél megnyitása, elolvasása és a linken történő leiratkozás is az én órabéremből megy.

Nem tudom mit szólna az ilyen, ha játszásiból letörölném a weboldalát, és kapna egy e-mailt, hogy ha szeretné, hogy visszategyem, írjon nyugodtan.

Kíváncsi lennék a nyugodt levelére.)

Szóval erőszakmentes kommunikáció. Az a helyzet, hogy ismerem a módszert. Arra való, hogy ha például a pasid hőbörög valamin, könnyedén elsimítod vele a szálakat. Íme a lényege szakaszonként:

 

1. Meghallgatod a másikat, és akármekkora egetverő baromságot is mond, nem vágsz közbe, kussolsz, bólogatsz, hogy érezze figyelsz rá. Ettől ő némileg lehiggad. 

2. Ezek után azt hinnéd, hogy válaszolhatsz, és elmagyarázhatod neki, hogy miért baromság, amit mondott. Rosszul hiszed. A marhaságait még el is kell ismételned „tehát úgy gondolod, hogy...” kezdettel. Ettől ő kezdi már jól érezni magát, hogy érted, és megérted őt. 

3.Ezek után azt hinnéd, hogy válaszolhatsz, és elmagyarázhatod neki, hogy miért baromság, amit mondott. Rosszul hiszed. A kettes pontnál kapják a vérszemet, és hidd el van ott még a marhaságból, ahonnan az előzőek is származnak. Még mindig ő fog dumálni, visszatérünk az 1. ponthoz.

4. =2.
5. =1.
6 = 2..
.
.
.
A helyzet súlyosságától függően váltogatod az első két pontot.

És félreértés ne essék, a módszer tökéletesen működik.  

Először csak megnyugszik, a végére már kifejezetten boldog lesz, hogy milyen kedves, megértő, fantasztikus nője van. 

Innentől kétféle fordulatot vehet az ügy. Teszteld magad, hogy melyik verzió áll közelebb hozzád.

 

A csoport:

Szeretnéd, hogy jobban megismerjétek egymást? Szeretnéd elmélyíteni a köztetek lévő összetartozást?

Most te jössz. Közlöd vele, hogy te is szeretnéd átélni a megértettség élményét. Megkéred, hogy ahogyan te is meghallgattad őt, amikor nem mindenben értettél vele egyet, ő is hallgasson téged végig, foglalja össze, és úgy általában ismerje meg, hogy a te oldalad hogyan néz ki. Miután mindenki mindenkit ért, és megért, ki lehet találni, hogy hogyan lesz ezentúl mindenkinek jó.

 

B csoport:

Annál a pontnál, amikor rájön, hogy fantasztikus nője van, kérsz tőle egy kisebb ékszert (vagy bármit, amire szükséged van).

 

A B csoport itt abbahagyhatja az olvasást. Innentől csak az A csoport tagjai számára hasznos a bejegyzés.

 

Mondd csak, te meg vagy húzatva?

Te most komolyan azt hiszed, hogy ilyesmire rá lehet bírni egy férfit?

Hogy ő majd hallgat, és nem fog vitába szállni veled az első olyan mondatodnál, amivel nem ért egyet?

Vagy ha végig is hallgat, ahelyett, hogy válaszolna, összefoglalja neked, amit mondtál, majd az összefoglalás kapcsán benned újonnan felmerült gondolatokat újból végighallgatja?

Le lehet szólni a B csoport tagjait, hogy manipulatívak, de elképzelni sem tudod, hogy mennyivel többet tudnak ők a férfiak természetéről mint te.


 

Jó tanács:

 

Senki se menjen Erőszakmentes Kommunikáció tanfolyamra addig, amíg meg nem tanul erőszakosan, és manipulatívan kommunikálni.

Az erőszakmentesség akkor igazán menő, ha van más működő választásod is a célod elérésére. Ellenkező esetben a másik csak sütkérezik a figyelmedben és a megértésedben ellenszolgáltatás nélkül, te meg sajnálhatod őt a problémáiért amiket szerinte te okoztál, és csak a remény marad, hogy egyszer majd valahogyan te is eléred, amit akarsz.

37 komment

Címkék: gyakorlat parkapcsolat pasi fegyelmezés ferfineveles eroszakmentes kommunikacio konfliktuskezeles

Anyám tyúkja

2010.06.17. 01:50 :: A Dina

 

Anyám tyúkja


 

 

Adtam anyámnak egy tyúkot.

Természetesen nem tyúk volt, hanem egy szívesség, de most az egyszerűség kedvéért nevezzük tyúknak.

Mesélem a történetet telefonon.

Monológ következik:

 

„És akkor mondja anyám, hogy a tyúkot ledolgozná nálam. Nézek rá zavarodottan, de azonnal le is esik, hogy lelkileg könnyebb lenne neki, ha mihamarabb letudná, hogy jön nekem eggyel. Szóval egy pillanat múlva már értelem gyúlt az én szememben, de addigra ő meg már belefogott a magyarázkodásba.

-Kislányom, kellemetlen ez így nekem. Nem vagyok én ilyen üzleti alapokon működő, de most ezt így érzem jónak.

-Ja, anyu, ez igaz. Nem kell mindent üzleti alapokra helyezni. Végül is van köztünk valamiféle egyéb nexus is.

-??? (Anyám néz rám.)

-Valami izé. Most hirtelen nem jut eszembe. Öööö.. úgy emlékszem, valami távoli rokonság, vagy hasonló. Akár annak alapján is mehetne neked a tyúk. Tényleg nem kell anyagiasnak lenni.

Anyám erre olyan fejet vágott, hogy az minden pénzt megért.”

Itt tartottam a mesélésben, amikor a vonal túloldalán kitört a röhögés. Esküszöm, hogy nem értettem miért. Aztán kiderült, hogy állítólag az a baj, hogy nem hallom magam kívülről, ahogy az anyagiasságon ironizálok, majd rá következő mondatban közlöm, hogy minden pénzt megért a beszélgetőpartner fizimiskáját látni, mindezt tarkítva a genetikai kötelékkel. 

Ebből a bejegyzésből nem feltétlenül következik, de idevágó jó tanács: 

Ha anyáddal már jól boldogulsz, minden emberrel jól fogsz boldogulni.
Addig viszont nem.


 

 

4 komment

Mi az igazán fontos a nőnek?

2010.06.16. 02:39 :: A Dina

 

Mi az igazán fontos a nőnek?

 

Anyukám azt tanította, hogy aki engem nem bántott, azt nekem sem szabad bántani. (Ebből már egyedül raktam össze azt, hogy aki viszont igen, azt üssem, ahol érem.)

Már gyerekkoromban sem tudtam megenni a húst. Talán a nagyinál kezdődött, amikor délelőtt még láttam a konkrét csirkét, aki délben már a levesben volt, és azt mondták, hogy egyem. Nem ment.

Tudtam, hogy a csirke tele volt reményekkel, szerelmes volt a kakasba, komoly tervei voltak még az életben. És egyáltalán. Gonosz dolognak éreztem az ő megevését. Az az egy élete volt neki.

Azt mondták, hogy válogatós a gyerek. Aztán később rájöttem, hogy az ilyesmit nem úgy hívják, hogy válogatós, hanem úgy, hogy vegetáriánus. És persze, még ma is. 

 

A szépségápolás terén mindig vannak vívmányok. Amitől igazán feszes, és sima a bőr, azt úgy hívják, hogy kollagén, ez a bőr saját építőanyaga, gyerekkorban még ezzel van tele, később fogyni kezd. Nosza krémbe vele. És működik.

Egy átlagos kollagénes krémben kb. 3% kollagén van, a többi vivőanyag. Szereztem olyat, amit tilos lakossági használatra kiadni. 100% kollagén (ez egy száraz anyag) némi vízzel felteszed az arcodra, benne töltesz fél órát, és úgy kifeszíti a bőröd, hogy nem hiszed el a végeredményt. Rengeteg kollagént felvesz belőle a bőröd.

Azt mondják, hogy annál többet vesz fel belőle a bőröd, minél közelebb áll a cucc a saját bőröd kollagénjéhez. Azt is mondják, hogy a leghatékonyabb kollagén kínaiakból készül. Attól szívódik fel olyan jól, hogy emberből van.

Szerinted érdekel?

  

Jó tanács:

 

Full mindegy, hogy mitől nézel ki jól.

Nézz ki jól.

35 komment

Címkék: szépségápolás gyakorlat kollagén dina

Az ördöggel randiznék

2010.06.14. 23:52 :: A Dina

 

Az Ördöggel randiznék

 

Női oldalról nézve sok típusa létezik a férfinak. Van, amelyik maga az Ördög. Na én vele szeretek kezdeni.

A játék neve sakk. Az első találkozáskor kezdődik a játszma. A táblát én hozom, és a bábukat is. Nagyon szép készletem van. Kinyitom a táblát, és felállítom a gazdagon díszített bábukat. Izgatott vagyok, hogy milyen játék lesz. Tudom, hogy a készletemmel bármi lehetséges.

Ülünk egymással szemben, az Ördög, meg én. Ebben a sakkban egyetlen szabály van: mindig ő lép először, a Férfival.

Erre többnyire én lépek egyet a Nővel. A bábuk mozgásba lendülnek egymás felé. A játék izgalmát az adja, hogy innentől nincs szabály, bármely bábuval lehet bárhova lépni. A cél az egyedi, érdekes állások létrehozása. Hosszú ideig csak a két fő bábu, a Férfi és a Nő mozog. Közben történetekkel mulattatjuk egymást, viccelődünk, de mindketten tudjuk, hogy nem beszélgetni, hanem sakkozni jöttünk, így időnként egyikünk meglepetésszerűen lép egyet.

A végkifejlet ismeretlen. Ám egy dolog már biztos: elkezdődött az első öt percben. Közelebb jön, hosszan a szemembe néz, rutinosan rámhangolódik. Érzi, hogy mit kell tennie a célja eléréséhez, hiszen nem először teszi. Én meg hagyom, mert ismerős ez a játék, és így szeretem.

Ha az Ördög jól játszik –és ő mindig jól játszik-, még egy dolog biztos, folytatni akarom a játékot, és furfangos húzásait a saját bőrömön szeretném megtapasztalni. Később kiderül, hogy melyikünk vágya erősebb.



Néha belefutok egy-egy álruhás királyfiba. Első találkozáskor ott ül velem szemben, a felállított bábuk előtt. Türelmesen várom, hogy lépjen a Férfival, de már gyanítom, hogy egy álruha tévesztett meg.

Neki fogalma sincs róla, hogy sakkozni jöttem, és övé az első lépés. Mesél a királyságról, a kincstár vagyonáról, az alattvalókról, a táltos paripájáról, hőstetteiről a hétfejű sárkánnyal, de a bábukhoz nem nyúl. Közben nagyokat nevet, és boldog, hogy itt ül velem. A szemében látom, hogy tetszem neki. Vele nevetek, mert vicces és szórakoztató, amit mond, és közben egyre csüggedtebben várom, hogy lépjen a Férfival.

Később a királyfi nem érti, hogy miért nem akarok többet találkozni, hiszen olyan jól alakultak a dolgok. Hát igen. Mindketten benéztük. Én azt hittem az Ördög ül ott, ő meg azt, hogy Hófehérke, aki biztosan elájult volna a gyönyörtől, hogy igazi királyfira lelt táltos paripával, kincstárral, sárkányos sztorikkal. Én unatkoztam, és csalódtam. Nem volt kivel játszanom. Az ilyesmi megvisel.

 

Jó tanács:

 

Ha érzed, hogy bejössz neki, legalább a kezét

fogd már meg, Te Szerencsétlen.

18 komment

Címkék: randi hőbörgés gyakorlat dina pancser pasi profi csajozógép

Fotelérzés

2010.06.14. 13:26 :: A Dina

  

Fotelérzés


 

Van az úgy, hogy az embernek szüksége van arra, hogy belelovalja magát egy érzésbe. Csak úgy, mert épp ráér. Vagy inkább, mert nem ér rá. Mert például volna egy munka, amit semmi, de semmi kedve elkezdeni.

Mert ugye, mennyivel jobb egy fotelban ülve merengeni azon, hogy annyira, de annyira szerelmes vagy, és mekkora lenne, ha a pasid jönne, és egy lenne egy piros cabrioja is, amivel hajlobogtatva elvinne egy olyan helyre, ahol senki sem hallja, hogy milyen hangos is vagy, amikor jól megdönget.

Vagy jó érzés kiszámolni azt az egészen egzakt összeget, amit alaphangon nyerni kellene a lottón, hogy eltöltsön az anyagi biztonság, és a megnyíló tuti lehetőségek felett érzett öröm. Amíg ezen agyalsz, érzed is, hogy gazdag vagy.

Vagy végső elkeseredésedben elgondolni, hogy hirtelen halált halsz, és megtervezni a temetésedet. Látni magad előtt, hogy akik szerettek, mind ott zokognak. Erre esetleg zenéket is lehet válogatni, ami jól megadja nekik, ha nem zokognának elég hangosan. És te is érzed a végtelen bánatot, amit majd ők fognak.

Van, amikor az agyad másik részében zajló folyamatok felhangosodnak, és ilyeneket hangoskodnak bele a kellemes időtöltés kellős közepébe: „Most már tényleg oda kellene menned a konyhába, és el kellene mosogatnod.” „Ha most nem kezdesz el felöltözni, el fogsz késni.”

Ha azt mondod nekik, hogy kuss legyen, és nem csinálsz semmit, akkor keletkezik az érzés, amit úgy nevezek, hogy fotelstressz. Ez az, amikor nem csinálsz semmit, de baromira feszült vagy amiatt, hogy mit kellene. Ám mégsem teszed, inkább fotelstresszelsz.

Valamiért mégis létszükséglet, és úgy látom, nem vagyok vele egyedül. Aki nem csinálja, fejletlen marad érzelmileg, ám esetleg nagyon sikeres lesz a szakmájában, és még a lakása is tip-top lesz.


 

Jó tanács:

Figyeljük meg az embereket. Az egyik típus azt keresi, mit lehet csinálni, mert addig sem kell érezni, a másik folyton érez valamit, hátha meg tudja úszni, hogy csináljon valamit. A két fajta vagy irigyli, vagy idegesíti, de ritkán érti egymást.

A motor típusáról beszélünk, eköré épül a többi. Megváltozás kizárva.





15 komment

Címkék: stressz semmittevés álmodozás dina gyakolat

A bepasizás szabályai csajoknak 2.

2010.06.13. 09:05 :: A Dina

A bepasizás szabályai

csajoknak 2.



 

A következő paraméter a külső.

Na itt szoktak a nők nagyon megcsúszni. Hogy állítólag a férfi elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Aha. És megkívánni mitől fogod?

Ha elfogadjuk ténynek, hogy a párkapcsolat alapja a szexuális vonzalom, akkor a férfi külseje a legfontosabb paraméter. Aki a lelki vonzalomra alapozna egy párkapcsolatot, legyen kedves most azonnal távozzon innen valami ezoterikus oldalra, ahol a lelkek egymásra találásában hisznek (a ronda nők és férfiak).

Szóval az alap a szexuális vonzalom, a nők mégis gyakran félnek a nekik annyira tetsző férfiakkal kezdeni, mondván, hogy úgysem tudom majd megtartani, minden nő őrá kattan.



Na figyelj, elmagyarázom, hogy hogyan is van ez:

Mindenkinek van esete. Az eseted a hajszín, magasság, testalkat, és arcvonások összessége. És léteznek hasonló típusok. Egy típuson belül létezik harmonikusabb, és kicsit bénább fizimiskájú is, ezek beskálázhatóak egytől tízig.

És itt kezdődnek az érdekességek. Vegyünk egy konkrét példát.

Tegyük fel, hogy eseted a kigyúrt, ám mégis dús barna hajjal rendelkező pasi. Ha egy másik típusból, mondjuk a magas, szőke, vékony, entellektüel fejűből eléd rakják a legszebbet, a 10 pontosat, azt mondod, hogy igen, ez a fiú helyes, ám a 8 pontos abból a típusból már nem fog tetszeni. Míg a kigyúrt, dús barna hajúból az 5 pontosra is rágerjedsz, sőt a 3 pontosra is azt mondod, hogy helyes fiú.

Ezért van az, hogy néha nem érted, hogy mit esznek egyesek például Patinsonon (én nem értem), és miért nem szerelmes mindenki abba a pasiba, akibe te első látásra belezúgtál.

Ennek valószínűleg genetikai okai vannak, hogy a faj minden egyede képes legyen párt találni magának. 

Jó tanács: 

Tisztázd, hogy mi az eseted, kire gerjedsz.

És merj velük kezdeni.

Nyugi, nem mindenki őbeléjük szerelemes.

A piac jobban fel van osztva, mint gondolnád.

Folytatása következik.

2 komment

Címkék: elmélet csajoknak a bepasizás szabályai

Repülő bugyik, gerjedő nők

2010.06.12. 19:28 :: A Dina

 

Repülő bugyik, gerjedő nők

 

Ha még egy AXE reklámot meglátok valami linkben, vagy e-mailben, hogy úgymond „ez mekkora nagy”, én komolyan mondom, hogy kimegyek abba az AXE gyárba, és felrobbantom őket marketingosztályostul.

Kedves AXE!

Nem poén. Rohadtul nem. Elsőre talán. A tizenötödiknél már untam. A százötvenkettedikél sóhajtva sajnáltam magukat, hogy csak az önismétlésre futja. Persze nyilván maguknak full mindegy, hogy én mit gondolok, mert ugye nem én vagyok a célcsoport. De tessék szépen tovább olvasni, mert érdekes lesz maguknak is.

 

Na igen. A célcsoport a kedves kuncsaft, aki azt reméli, hogy befújja magát a maguk (mellesleg pocsék szagú) dezodorával, és azt hiszi, hogy én majd ettől megerőszakolom őt a liftben, még 80 éves koromban is, bármikor sikítva rohanok utána az utcán, ha megérzem a szagát, és közben már dobálom is le magamról a ruhát, és úgy általában, a szag hatására több kilométer távolságból is azonnali fajfenntartási késztetést fogok érezni.


Biztos vagyok benne, hogy működik a reklámjuk, és eladják vele a portékájukat. Azért készült el ennyi verzióban ugyanaz. Sőt, hogy örüljenek, leírom, annyira működik, hogy hallottam olyan férfiról, aki a dezodort az ingjén kívülre (!) fújja.
Úgy gondolkodhat ő, hogy a mosópor sem szed ki úgy minden foltot, mint a tévében, de azért ki lehet vele mosni a ruhát. Nyilván ez a reklám sem úgy igaz, ahogyan a tévében látta, de valami azért csak kell, hogy legyen benne. Hát ezt veszi meg.


A hétszázhuszonharmadik spotjuk után állt össze, hogy a maguk vásárlója, olyan férfi, akire ez a reklám hat a legjobban.

 

Elgondolkodtam, és az jött ki, hogy a maguk vásárlója úgy ahogy van, gáz.
Semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó párosodni vele.

 

Nálam a következő AXE hatás lép életbe:

Randin:

-Hm. Jól érzem, hogy AXE-ot használsz?
-Igen.
-Hát örültem a találkozásnak. Szia.

Továbbá az AXE dezodor használatának ellenőrzése alkalmas arra, hogy a netes ismerkedésnél kiszűrjük a full pancsereket, akik a randin csak nyökögni fognak tudni.

 

Jó tanács:
 

Ha a pasi mindig AXE-ot használ, még soha sem érezte,

hogy milyen az, amikor vonzónak találják a nők,

ám minden vágya ez volna.

Lehet, hogy neked ő bejön, de hallgass rám, és

menekülj. Az ilyen férfi frusztrált, haragszik a nőkre,

és ha egy végre szóbaáll vele, esetleg beleszeret,

azon fogja leverni az összes frusztrációját.

Biztos, hogy te akarsz az lenni?

32 komment

Címkék: hőbörgés axe hatás pancser pasi

Mi a teendő, ha a melled bámulja?

2010.06.12. 13:17 :: A Dina

 

Mi a teendő, ha a melled

bámulja?


Ugye milyen zavarbaejtő amikor ezt csinálják?

Különböző helyzetekben, baráti társaságban, üzleti tárgyaláson mindannyian átéltük már, hogy amikor éppen beszélünk valamiről, és teljesen indokolt, hogy minket nézzenek, akkor a férfi nem feltétlenül a szavakra figyel.

Van, amikor csak oda-oda pislant, és alapvetően próbálja fegyelmezni magát. Az ilyen figyelmét el lehet terelni egy jól irányzott kérdéssel, amire össze kell szednie magát az elkalandozó gondolatai közül.

És van az a verzió amikor tudod, hogy az ő fejében videón most egy irdatlan nagy baszás megy, aminek éppen te vagy az alanya. Erre te is kénytelen vagy belegondolni, hogy milyen lenne vele, és az egész bámulás annál taszítóbb, minél undorítóbb a pasi.

 

A helyes megoldás

 

Például sztoriban vagyunk, és pont itt tartunk a mesélésben:

És képzeld el, pont akkor odajött hozzám a...

Ezt a mondatot a következőképpen módosítjuk:

És képzeld el, pont akkor -szemembe nézzél- odajött hozzám a...

A „szemembe nézzél” hangsúlya legyen kicsit tanárnős, de semmi esetre sem hangosabb, inkább halkabb, aztán váltsunk vissza a normál hangvételre, és folytassuk a mondókánkat, mintha mi sem történt volna.

Lesz min röhögni belül. Először is ijedten kapja fel a fejét a szemedbe, aztán zavarba jön, hogy lebukott, aztán nyílna a szája a magyarázkodásra, aztán jönnek számára a felismerések.

Az egyik, hogy te nem akadtál fenn, és folytattad, tehát meg kellene állítania, és visszatérni a mellbámulásos témára, ha magyarázkodni akar.

A második, hogy hogy ha akarná sem tudná kimagyarázni, mert mégis mit mondana.

Aztán rájön, hogy az egész kimagyarázási ötlet baromi nagy öngól lenne.

Végül örül, hogy ezt ennyivel megúszta.

Mindezek után felismeri, hogy azért mégiscsak kínos ez így.

Legvégül arra jön rá, hogy te vagy az a nő, akinek a jövőben nem bámulhatja büntetlenül a mellét. És ez volt a végcél, a program lefutott.

Mindemellé roppant vicces arckifejezések járnak neked. Grátisz.

 

Ez az egész üzleti tárgyaláson, magázódva egy hivatalos mondat közepén, még nagyobbat szól.

 

Jó tanács:     

A pasik legjobban

a higgadt genyózásból értenek.

Az egyéb fegyelmezési módszerek

csak ezután jönnek

a hatékonysági sorrendben.

 

 

10 komment

Címkék: gyakorlat mellbámulás pasi fegyelmezés

A bepasizás szabályai csajoknak 1.

2010.06.12. 13:16 :: A Dina

 

A bepasizás szabályai

csajoknak 1.


 

Mint a címből is látszik, ez bizony egy sorozat lesz. És jó hosszú.

Kit is keresel?

Tudnod kell, hogy mi az, amire igazán kattansz. Azt hiszed, hogy tudod, de szinte biztos, hogy nem.

Vegyük át a szokásos paramétereket, amiről minden nő azt hiszi, hogy arra kattan.

 

Gazdag

Hát persze, hogy. Egyértelmű. Legyen miller lehetőleg.

Aki azt állítja, hogy a pénz neki nem számít, hazudik. Kábéra azonos külső és belső képességű két jelentkezőből nyilván a gazdagabb lesz a befutó bármelyik nőnél.

Érdemes tisztázni, hogy neked miért kell, hogy gazdag legyen, és mennyire.

 

Lehet, hogy pont annyival kell, hogy gazdagabb legyen nálad, hogy ne érezd magad hülyén attól, hogy mindig ő fizet az étteremben, és a közös programoknál. Ő a kicsit gazdag.

 

Lehet, hogy te is jól állsz anyagilag, és akkor érzed jól magad, hogyha fillérre annyi pénze van, mint neked, így a kapcsolatban senki sem szorul rá a másikra, kábéra ugyanannyit szán nyaralásra, és ettől válik problémamentessé a kapcsolatotok anyagi része. Az ilyen pasi az azonos gazdag.

 

Lehetséges, hogy nagyon gazdag pasit szeretnél, aki neked vásárol. Elméletben ez tetszetős gondolat, ám érdemes megvizsgálni, hogy tényleg akarod-e.

Engem például egy havi 100 milliós jövedelmű pasi frusztrálna, mert bizonyos -számára természetes- programokon csak úgy tudnánk részt venni, ha engem is ő fizet be, az meg egyenlőtlen viszonyokat teremtene. Ő, ha szerelmes lenne, nyilván örülne, hogy befizethet, és szívesen tenné. Az egyenlőtlen viszonyok kizárólag a fejemben léteznének, de az is épp elég baj lenne. Úgy érezném, hálásnak kellene lennem, és amikor ezt érzem, máris alámentem fejben a másiknak.

Mert, ha hálásnak kell lennem, akkor nem vagyok szabad, nem azt mondok neki, amit akarok, nem úgy cselekszem, ahogy akarok. Ez meg mérgezi a jó viszonyt.

Nem így Berni barátnőm, aki kizárólag gazdag pasikkal áll szóba. Életvezetési tanács tőle:

„Dina, mindig gyémántot kérjél. Nagyon kicsi, és ha bármi van, azonnal tudod vinni. A plazma tévével mit csinálsz? A hátadra kötöd? (Itt már nagyon röhögtem, és még tudta fokozni:) Ja, és veszekedésnél az összeset fel kell venni, hogy bármikor kisétálhass az ajtón. De a nyakláncot a zsebedbe rakd, mert letépi, mondván, hogy ez itt marad.”

Ebből is látszik, hogy ő nem kifejezetten a nyugodt kapcsolatok híve. Például van egy varrógépe, amin internetezni is lehet (hímzőminták a netről). Ehhez úgy jutott hozzá, hogy egy plázában elkövetett veszekedés után az enyhülés pont a varrógépbolt előtt érte őket a párjával. Berni besétált, és a pasija már tudta, hogy jöhet az engesztelési ajándék.

Berni: „Sétálgattam a varrógépek között, megálltam a 2 milliósnál, és figyeltem a fejét. Na attól ideges lett. Éreztem, hogy ez sok lesz, mentem inkább az 1 millióshoz és azt vetettem meg vele.”

 

Tiszta sor, hogy a köztük lévő játék arról szólt, hogy a pasi vásárlással bizonyíthatja Berninek a szerelmét. És még mielőtt túl nagy lenne a felháborodás, van olyan férfi, aki ezt élvezi. Ő a bebizonyítós nagyon gazdag. A vásárlás funkciója nála az, hogy bebizonyítja a nőnek, hogy szereti. Más módon nem feltétlenül tudja kifejezésre juttatni. Cserébe persze be kell nyelni a békát, és mondjuk egy konfliktus esetén érezni kell az ajándék mögött meghúzódó érzést.

 

Ha már gyerekkorodban is ajándékot kaptál, hogy abbahagyd a patáliát, akkor elképzelhető, hogy számodra az ideális jelölt egy nálad jóval gazdagabb pasi, aki szeret cuccok vásárlásával bizonyítani. Ha másképp neveltek, akkor nem valószínű, hogy élveznéd ezt a játékot. A drága cucc persze kinek nem kell, de nem nyugodnál meg tőle, és lezáratlannak éreznéd a vitát. Ő pedig másképp nem tudja lezárni. A sok lezáratlan vita pedig pokollá teszi a kapcsolatot.

 

Aztán létezik a smucig nagyon gazdag. Ő attól gazdag, hogy nem szeret költeni. Rád sem fog. Fog venni egy két cuccot, hogy még jobban nézz ki mellette. Csizmát háromszázért, ruhát kettőszázért. De az élethelyzeteden soha nem fog javítani, vagy olyat venni, amit később pénzzé tehetsz. Életcélja a hatalom, és a pénzen kívül más hatalma nincs is. Mindenhol alkudozik, utál borravalót adni.

Úgy érzi, hogy az anyagi különbség kapcsán addig ő az úr, amíg ül a kuporgatott pénzén, és abból senkinek nem ad olyat, amitől a másik könnyebben boldogulna. Még szerelem esetén sem, hiszen könnyebben uralja a másikat, ha megmarad a nagy anyagi különbség. Amikor (végre) vége, a ruhák kimennek a divatból, te meg mehetsz vissza a balettba ugrálni.

Neki igazából egy nála gazdagabb nőre lenne nagy szüksége, aki rákoppint az orrára a smucigsága miatt. Persze ilyennel nem kezd, mert kizárólag az anyagi különbség miatt érzi magát férfinak a kapcsolatban.


 

Jó tanács:

Ha bárki azt képes mondani neked, hogy
a pénz nem boldogít, a helyes válasz:

oké, akkor a tiédet add nekem.

Ebből nem fogsz meggazdagodni, de a feltartott ujjal „emberi értékekről” magyarázó tagoknak
az orrára koppintasz.
Ami jó érzés.



 

Fel lehet iratkozni az RSS csatornára, hogy le ne maradj a folytatásról.

2 komment

A valódi tanácsadó blog

2010.06.12. 13:15 :: A Dina

 

Vannak ezek a tanácsadó blogok. Mert ez a trend. Akik indítják, azt hiszik, hogy majd odamegy a nép tanácsért.

És láss csodát: a nép tényleg odamegy. Aztán, ha már ott van az ember tanácsért, akkor meg össze-vissza irkálnak neki mindenfélét, amiből nehéz kihámozni a lényeget. És ha végül kihámozod, akkor arra jössz rá, hogy alapvetően azt tanácsolják, vedd meg a portékát, amit árulnak. Na, kösz szépen az ilyen tanácsot.


Arra gondoltam, hogy nagy hiány van igazi tanácsadó blogból. Ahol a színtiszta jó szándék nyilvánul meg, és még csak sokat sem kell olvasni (van akit ez fáraszt), a bejegyzés aljára görgetve megtaláljuk a tanácsot.


Na majd én.


Mit is tegyek, hogy ebből a kalamajkából a lehető legjobban jöjjek ki? Teszem fel a kérdést magamnak szinte naponta. A kalamajkák jellege változó.


Van, hogy már megint a fotelban találom magam többedik órája, és fogva tartanak a gondolataim, pedig lenne mit csinálni, csak utálok bármit is elkezdeni.

Vagy éppenséggel hogyan fogom rávenni őt (hímnemben), hogy rájöjjön, az életének nélkülem semmi, de tényleg semmi értelme.


És mindig van egy jó tanácsom magamnak.

Sőt. Egész jól működnek.

Sőt, a barátaimnál is jól működnek.


 

Jó tanács:

Ha van eszed, használd.

 

11 komment

Címkék: elmélet hőbörgés gyakorlat jó tanács blogtrend tanácsadó blog

süti beállítások módosítása