Férfi munka (trilógia)
(Ez igazából három bejegyzés egy füst alatt. Ha fárasztó számodra, olvasd egyesével.)
Gyerekkor
Egy asztalosüzemben nőttem fel. Ez úgy történhetett, hogy amíg anyukám külföldön énekelt, addig a nagyszüleim neveltek falun. Ennek kapcsán kitűnően beszélem a közép-palóc tájszólást, és a belvárosi szlenget is.
Nagyapám a környék legjobb asztalosa volt. És persze a legdrágább is. Ez mondjuk leginkább annak volt köszönhető, hogy a háttérben a nagyi, mint árazási vezető működött közre. Nagyapám az első tárgyalásnál soha nem mondott árat.
Amit a kuncsaftok nem tudtak:
A házzal egybeépült üzem falába a nagyi kis ablakot vágatott. Ha kuncsaft jött, akkor a nagyi a kamrából, a szúnyoghálóval fedett ablak mögül hallgatta és nézte a párbeszédet. Este nagyapám elkezdett anyagköltséget, és munkaórákat szorozgatni, a nagyi pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a kuncsaft kertjében mekkora fóliasátor található, és különben is, most örököltek a felesége nagynénje után lakást Pesten, nem kell hagyni, hogy alkudozzon.
Ha falun járok, a mai napig előfordul, hogy behívnak házakhoz: Gyere csak kislyányom nízd meg, most festettük le az ajtókot, ablakokot, amit még nagyapád csináát. Mondta a Maris annak idején, hogy csináátassam a Jóskával, mer ócsóbb. Oszt nízd meg az övökét, minő rozoga mostanra. (Szomszéd házra mutat.) Megkérte az árát a nagyapád, de látod-e milyen fain? Akárha új vóna, pegyig 50 éives.
A Jóskát mellesleg nagyapám „semmirekellő kontár”-ként emlegette, és a munkájában kifogásolható összes momentumot megtudta az, aki a Jóska csinálmányait (sic!) hozzá hozta javításra. Emlékszem milyen fejet vágott, amikor 14 évesen nyári szünetben a Jóska unokájával sétálgattam kézen fogva.
Amikor én megszülettem, ő már nyugdíjas volt, és egyedül dolgozott. Láttam viszont a régi alkalmazottakat vissza-vissza járni „János bátyám”-hoz, nagy tisztelettel érdeklődve arról, hogy ezt, vagy azt a munkát hogyan is kellene kivitelezni.
Nagyapám annak idején fiú gyermeket szeretett volna. Erre született két lánya, meg egy unokája: én. Így nálunk természetes volt, hogy a család nőtagjai mennek ki a műhelybe, vagy a fűrészelőbe a nagyobb munkadarabok végét tartani a szalagfűrésznél és a gyalugépnél vagy a gyalupadról leemelni a szekrényt. Kislányként a gépeket kikapcsolt állapotában csodálhattam, és minden kérdésemre kaptam választ, de működés közben csak 15 méteres távolságból figyelhettem. Alig vártam, hogy elég nagy legyek ahhoz, hogy én is foghassam a hosszú gerenda végét a szalagfűrésznél.
Négy évesen, amikor a többi gyerek puha B-s és 2B-s grafitceruzával rajzolgatott papírra, és utálta a HB-s kemény ceruzát, akkor én 5H-s ceruzával rajzoltam a leeső kisebb fadarabokra. Papírra alig. Pedig kedvem lett volna a műszaki rajzokon szereplő szekrényeket, asztalokat kiszínezni, de tilos volt, csak nézegetni lehetett, hogy milyen darabokból, hogyan áll össze majd a szekrény. Öt évesen a kedvenc öltözékem az arcba pattanó forgácsok ellen védő plexi fejdísz volt. De csak titokban lehetett felvenni, mert az a gyalugép hivatalos tartozéka, és nem játékszer (édes lányom).
A gépeknél nem, de a gyalupadnál segíthettem. Három évesen tanultam meg a kalapács, és a harapófogó használatát. Öt évesen kis fadobozt gyártottam a csapolásnál leeső elemekből. A teteje zsanérral nyílt, és virágokkal rajzoltam tele. (Ha szeretnéd jobban elképzelni a közeget, itt van ez a blog: http://szerkezet.blog.hu/ , nyisd meg, nem kell olvasni, elég görgetni, és a képeket nézegetni.)
Nagyapám már nem él. Én azért gyakran bemegyek az üzembe, és beszívom az évtizedek alatt a falba ivódott frissen gyalult forgács illatát. Mert az visszahozza őt.
Talán innen eredeztethető, az a tulajdonságom, hogy engem vonz és izgat, ha a férfi szerel. Számomra az igazi férfi az, aki, megküzd a munkadarabbal, és a végeredmény stabil, jól használható, praktikus. Jó nézni az ilyesmit. És igazából mindegy is, hogy mit szerel. Szerelés kategóriába tartozik nálam a banki rendszerben kamatot számoló képletben hibát találni-javítani, vagy hidat tervezni, vagy vízhűtéses számítógépet üzemeltetni.
Eddig a gyerekkor. Tekerünk az időn.
Múlt
Első komoly párkapcsolat. Összeköltözés. Egyik nap nagy boldogan egy drót nélküli csengővel állított haza. Kitalálta, hogy az előszobai gardróbszekrény oldalára rögzíti. Én a kanapén ültem, és krimit néztem. A tévé a nappalit és az előszobát összekötő boltív mellett állt. Ő az előszobában volt, de így gyakorlatilag mégis a tévé mellett ügyködött. Én meg kényszerből nemcsak a filmet, hanem őt is néztem. Ami eleve idegesítő.
Látom, hogy hozza a szöget, és készül a szekrény oldalába beverni.
A filmben a sorozatgyilkos terrorizálja a fogvatartott nőt.
Az első szög kiesik. A tervezett csengő helye alatt a cipőim sorakoznak. Hosszasan keresi a leesett szöget, de nem találja.
A filmben a sorozatgyilkos készül megölni a fogvatartott nőt.
Nagyot üt a kalapáccsal a második szögre, és az szög elgörbül. Káromkodás. Szög kihúzása, kidobása.
A filmben már úton van az FBI, ám kérdéses, hogy időben odaérnek-e, vagy addigra megöli a nőt.
A harmadik szög az első ütés után ismét valamelyik cipőmben landol. Hangos káromkodás.
Egyre inkább idegi alapra kerültem. Mert nem igaz, hogy egy filmet sem tudok nyugodtan végignézni.
És amit ekkor tettem, arról már a gondolat megszületésekor tudtam, hogy igencsak rossz ötlet.
Felugrottam a kanapéról, kikaptam a kezéből a kalapácsot a soron következő szöggel együtt, majd pontosan három kalapácsütéssel bevertem a fába, pontosan abban a szögben, ahogy a legjobban megtartja majd a csengőt.
Az eredmény egy felszerelt csengő és egy háromnapos depresszió lett. Én pedig három napig magyarázhattam a kettőnk gyökerei közötti különbséget, és nyugtatgattam afelől, hogy teljesen természetes, máshoz ért jól az, akinek mindkét szülője könyvelő.
Ismét időugrás következik.
Jelen
Az IKEA cuccok összeszerelése érthető okokból számomra gyerekjáték. Megnézem az ábrát, és pikk-pakk összerakom a kanapét, az állólámpát, és a szekrényt is. (Az utóbbit valakinek tartania kell.)
Mégsem szerelek gyakran. Tudnillik, ha a pasi szépen szerel, akkor imádom nézni. Ám tanultam a csengő esetéből. Részemről a segítség a szerszámok adogatásában merül ki. Ha bénázik, akkor kussolok. Még akkor sem szólok, ha tudom, hogy oda másik elemet kellene illeszteni. Simán végignézem, hogy rossz elemet csavaroz be. Na jó, nem hazudok. Azt nem nézem végig. Inkább kimegyek a szobából.
Jó tanács:
Ha a pasid instabil polcot szerelt a falra, tudd, hogy vékony jégen sétálsz.
Tegyél rá dísznek egy üres parfümös üveget, vagy valami más
könnyű és értéktelen tárgyat, majd tapsold meg.
Utána írj nekem e-mailt, átmegyek, amikor nincs ott,
és megcsinálom rendesen.
Nem kell a balhé.
Utolsó kommentek